Megtartotta első óráját a koktél egyetem.

A pécsi tavasz rendezvényei között, egy fenomenális ötlet alapján nyitotta tágra ajtait  a Vénusz Presszó.

Két bájos virágfűzéres lány fogadott mosolyogva, majd  üdvözöltek a koktélegyetemen, és a kezembe nyomták az aznap esti programot. 1 Euró értékű belépő fejében koktél bemutató, koktélfelismerő bajnokság várt ránk, ajándék koktélokkal, tombolával. Ezen felül még négy alapkoktél receptjét  is megosztottak velünk egy színes kis papírocskán,  ez jelölte minden csapatnak a színét. Hiszen -ha jól emlékszem- 8 csoportra osztották fel a vendégeket, hogy kitaláljuk az általunk nem ismert koktélok összetevőit. Még a verseny előtt elmutogatta a pincér, a koktélkészítés fortélyait. „Addig rázzuk a shakert amíg párás nem lesz az oldala…”  Következhetett a verseny:  A mixer hátravonult a kiskonyhájába, hogy titokban kotyvasszon valami italkülönlegességet. Mindenki próbálta találgatni hogy milyen alapanyagokat vett ki a hűtőszekrényből. Nem láttuk pontosan… Egy perc múlva elkészültek a koktélok, minden csapat kapott egy poharat a „titkos itallal” és jó sok szívószállal. Narancssárga színben pompázott, a pohár fala párás volt, és krémesnek tűnt. Csapattársam, Há kóstolta először. -Nem rossz! –felelte, majd jó nagyot szívott újból a szívószálon.

Én következtem: Biztos hogy van benne vodka, meg narancslé-gondoltam. Többiek is megízlelték. A vodka-narancslé párosításban mindenki egyetértett. De volt benne talán valami savanykásabb… talán meggy lé, vagy áfonya lé…Nem jutottunk dűlőre, egészen addig, amíg azon kaptuk magunkat, hogy a pohár üres, és eddig csak 2 összetevőt tippeltünk meg. Az idő vége vészesen közeledett…így hát hasra ütésre felírtunk mindenféle adalékot, ami talán benne lehet a koktélban(pl. jég, pohár, szívószál). Sajnos nem mi nyertük meg  a versenyt, mert ezen felül még rumot, meg szódát(!) kellett volna felismernünk. Nem szomorodtunk el, hiszen a tombolán még lehet(ett volna) koktélokat nyerni. Nem hoztuk a formánkat ott sem. Viszont íziben rendeltünk jó pár jeges shaket. Élvezkedtünk, beszélgettünk, tervezgettük a nyarat a kubai zene hipnotizáló hatására. Lányok táncra perdültek: ringtak a csípők, virágfűzért húztunk egymás nyakára, combjára, karjára. Másképp szórakoztunk, nem volt átlagos este…

Lassan-lassan elszállingóztak az emberek, én a mixerrel beszélgetem. Ő üzemeltette a presszót, most mikor olvassátok e sorokat Ő Manhattanben rázza a shakert. Elmesélte hogy Amerikában tanulta ezt a mesterséget, 20 évet élt USA-ban, majd hazajött hogy beindítsa saját vállalkozását. Sajnos annyira nem tudott zöldágra vergődni, hogy mosogatószemélyzetet tudjon felvenni. Egyedül vitte a boltot. „Nézd, mások ott a körülmények: kint tízszer annyit keresek, alkalmazott vagyok és nem kell a mosogatással bajlódnom, van rá külön ember. Itthon én vagyok a tulajdonos, és arra nincs keret, hogy valakit megfizessek hogy elmosogassa a koszos poharakat. És ez csak egy példa” –ecsetelte. Egy dolgot viszont megjegyeztem a szavaiból: „Bárhol is jársz : Más a kultúra, a szokások, az emberek. A koktélok viszont ugyanazok.”